2019. november 23-án, szombaton, a Martineum Felnőttképző Akadémián volt a Szombathelyi Egyházmegye katekétáinak továbbképzése. Az Esztergom-Budapesti Egyházmegye két katekétája, Surinás Klára és Holcz Ágnes jöttek el hozzánk, hogy Franz Kett egységes-értelemorientált pedagógiája alapján készült foglalkozásokkal gazdagítsanak minket.
Együttlétünket Szentlélek hívó imával kezdtük, majd a módszer kialakulásának történetéről és lényegéről hallottunk.
Ezt követően ismerkedéssel folytatódott a program, ami után két kisebb csoportban Isten szívében címmel élhettünk át és vehettünk rész aktív tagként egy foglalkozáson.
A közösen elköltött ebéd után meghallgathattuk a téma-felépítés három lépését, ami az órák tervezésében segíti a katekétákat. Ezután ismét két csoportban folytatódott a munka. Klára az Advent, míg Ágnes az Oltáriszentség című foglalkozáson gazdagított minket tovább. Kis szünet után, újból mindannyian együtt, ima-litánia foglalkozással és a nap kiértékelésével zártuk le együttlétünket.
A módszer alkalmazásával kapcsolatban felmerült kérdések arra engednek következtetni, hogy megmozgatta a jelenlévőket a továbbképzés anyaga.
Németh Erika SSS