A Mentorprogram hallgatói Szegeden gyűjtöttek tapasztalatot

A Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központban folyó Mentor Program hallgatóiként június 7-9 között Szegeden jártunk.

Csütörtökön délután megismerkedtünk a Szeged-Csanád Egyházmegye Kateketikai Irodájának feladataival, és bepillantást nyertünk munkájukban. A Gál Ferenc Főiskola rektora, DR Kozma Gábor úr köszöntötte csoportunkat, majd az iroda munkatársai bemutatták munkájukat, amivel segítik a katekéták szolgálatát, építik a közösséget.

Pénteken részt vettünk a  Mentor-Katekéta Konferencián, ami  harmadik alkalommal került megrendezésre Szegeden. A megnyitás és köszöntők után négy előadást hallgattunk meg ebédig.

Dr. Miguel Lopez Varela spanyol atya, santiagoi plébános: A kilépő katekézis, a kifelé nyitó katekéta címmel tartott előadást.

Bárány Béla atya a plébános és a plébánia támogató szerepéről beszélt a katekétákák szolgálata kapcsán.

Az Eucharisztia mint a katekéta erőforrása címmel Dr. Versegi Beáta Mária CB nővért hallgattuk.

Béri László Renátó kármelita szerzetes a szemlélődésről, mint erőforrásról beszélt.

Az előadások gyakorlatias szemlélettel mutatták be témájukat, így sok inspirációt kaptunk a mi szolgálatunkhoz is a hallottakból.

Ebéd után, amit a Katedrális Étteremben fogyasztottunk el négy helyen műhelymunkában vettünk részt.

Béri László Renátó kármelita szerzetes: A szemlélődés, mint forrás a lelkipásztor segítő munkájában.

Dr. Versegi Beáta Mária Cb nővér : Nők az Eucsarisztia körül.

Keszeli Ilona és Bezzegh Kelemen ferences atya mentálhígénés szakemberek: Harmónia vagy mókuskerék, avagy honnan jön az erő(m).

Tajti Péter: A segítő határai címmel tartottak műhelymunkát.

A Dr. Németh Norbert atyaeste szentmisét mutatott be a szegedi dómban, ahol hálát adtunk a kapott ismeretekért, és tapasztalatokért, és kértük Isten áldását, hogy a kapott inspirációkat gyümölcsöztetni tudjuk szolgálatunkban.

Szombaton érkeztünk haza elkötelezettségünkben erősödve, új meglátásokban, ismeretekben gazdagodva, melyekkel reményeink szerint másokat, a ránk bízottakat is gazdagítani tudjuk.

Németh Erika szociális testvér, hittanár