A mentorképzés második félévének utolsó alkalmára november 17-én, pénteken, és november 18-án, szombaton került sor a Martineumban. Az élménypedagógiai képzés és a mérés-értékelés tudományában való elmerülés után ezen a hétvégén a mentoridentitással és az eredményes kíséréshez szükséges kommunikációval foglalkoztunk.
A péntek este közös szentmisével kezdődött, amely segített megérkezni a mögöttünk lévő hét után és figyelmünket Istenre és az ő szolgálatára irányítani. Pete Polgár Máté atya hangsúlyozta, a szolgálatban nem a nagy győzelmek és embertársaink elismerései számítanak, hanem minden kicsi erőfeszítés, apró munka, amelyért talán senki nem hálás itt a földön, de „a mennyben tapsolnak érte.” A szentmisét követően Kató Csaba és felesége Kató-Bellavics Ágota, budapesti katekéták vezetésével folytatódott a program. A péntek esti blokkban, mintegy tükörként magunk elé állítottuk az elég jó mentor képét, megállapítva milyen tulajdonságokkal, képességekkel, hozzáállással rendelkezik az a mentor, amilyenné válni szeretnénk a munkánk folyamán. Majd elgondolkodtunk azon, hogy most személyesen hol tartunk ebben a fejlődési folyamatban és célt is kitűztünk magunk elé, amely talán egy első lépése lehetne az egyéni növekedésünknek. Az estét közös imádság majd kötetlen együttlét zárta, amelyben lehetőség volt a személyes találkozásokra, beszélgetésekre.
A második napon már elsősorban a kommunikációé volt a főszerep. Ahhoz, hogy jól tudjunk kommunikálni mentorként, nagyon fontos volt tisztázni milyen feladatok tartoznak ehhez a szerephez, és melyek azok, amelyeket bár jószándékkal átvehetnénk a ránk bízottaktól, azzal nem szolgálnánk, hanem gátolnánk előrelépésüket. Miután ez körvonalazódott, elkezdtünk foglalkozni a kommunikációs feladatokkal, stratégiákkal. A Johari-ablak megismerésétől eljutottunk a nap végére Eric Berne az emberi játszmákkal kapcsolatos kutatásáig. Az interaktív feladatok során sokan újra gondoltunk korábbi helyzeteket, amelyekben rosszul kommunikáltunk, vagy nem értettük, hogy a másik mit miért tesz. Hamar világossá vált, hogy az elhangzottakat nemcsak mentorként, katekétaként hanem magánemberként is érdemes megfontolni.
Számomra a legnagyobb tanulság ez alkalommal a címadó gondolat: „Minden Isten erőterében történik.” Nem kell görcsölni, elengedhetjük a szorongást, amely a munkánkkal járó felelősségből fakad, hiszen bármilyen méltatlan eszköznek érezzük is magunkat az adott pillanatban, minden, amit teszünk, Isten erőterében zajlik és ez nagy megnyugvással tölthet el. Bár mindig van min alakítani, mindig kell fejlődni, de talán míg mi nehezen élünk meg egy küzdelmes helyzetet és elkeseredünk, azalatt odafönt szurkolnak és tapsolnak a mennyben.
(Marx Nóra, mentorjelölt)
