Folytatódott a Mentorprogram a Szombathelyi Egyházmegyében

Második félévébe lépett a RENOVABIS támogatásával megvalósuló, a Szombathelyi Egyházmegye és a Győri Hittudományi Főiskola közös Mentorprogramja. 2017 őszén is rendszeres konzultációkra gyűlnek össze a programban résztvevő hitoktatók. Külön öröm, hogy a programba a Győri Egyházmegye három hitoktatója is bekapcsolódott.

A 2017 őszi konzultációk sorát szeptember 15-én és 16-án tartották a Martineumban és az ELTE Savaria Egyetemi Központban.

A pénteki szentmisén dr. Németh Norbert atya a program oktatási igazgatója homíliájában kiemelte:

Minden mentor-hétvége egy kicsinyített misszió, az Úr kísérlete arra, hogy meghódítson minket, kicseréljen, szervizeljen minket! Jézusnak szívügye a sorsunk, katedrát varázsol a játékból, a kertből, a beszélgetésekből, az énekből és a meséből. A legnagyobb istenérv a Végtelennek a bennünk rejlő kielégíthetetlen vágya, ami a szomjúsághoz hasonlít, amelyre ezt mondják, egyértelmű bizonyítéka a víz létének. Isten stílusa a jászol és a kereszt. Isten az egyszerűség és az önfeláldozás révén jött a világba, és tért vissza a világból az Atyjához, és bennünket is ugyanerre hív.

A hétvége programjában a tavasszal megkezdett élménypedagógiai gyakorlatok folytatódtak és új elemként egy rendhagyó informatikai kurzus is megvalósításra került.

Sipos Edit, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanára által tartott gyakorlati alapú élménypedagógiai foglalkozások igazi szakmai csemegének számítanak. Sipos Edit hangsúlyozta: a Franz Kett-féle pedagógia keresztény istenképre és emberképre épül. A középpontjában a teremtett és megváltott ember áll, aki közösségben él és talál magára és így fedezi felé az élet értelmét. Isten adja élete érelmét és célját, Ő hívja meg a közösségre. A módszer leglátványosabb eleme a foglalkozások során elkészülő padlókép, amely a közös alkotás örömére, a közösen választott célra irányítja a figyelmet és lehetőséget ad az elmélyült munkára. Az egységes értelemorientált pedagógia a közösségi létre, az élet értelmességének felfedezésére, a szépség iránti igény megélésére nevel.

Pongrácz László az ELTE Savaria Egyetemi Központ informatikusa nem szokványos informatikai előadást tartott. A gyakorlati útmutatásra épülő órán a manapság leggyakrabban használt kommunikációs platformokat vizsgálták meg: közösségi média, hálózatépítési elemek, virtuális háttértárolók stb. Pongrácz László kiemelte: ahhoz, hogy hatékonyan érjük el a mai fiatalokat azt a digitális nyelvezetet kell beszélnünk, amit ők is használnak. Egy hitoktatónak is előnyére válhat ha jól ki tudja használni az informatikai kommunikációk sokszínűségét.

A mentorprogram október 13-án folytatódik.

(Gaspari Gábor, képzési koordinátor)

                                       

1. konzultáció programja — 2017. szeptember 15-16.

1. alkalom: 2017. szeptember 15. péntek 18.00 órától – szeptember 16. szombat 14.30 óráig: Sipos Edit (Pécs, PPHF) – élménypedagógia és Pongrácz László ELTE SEK informatikus – informatikai gyakorlatok a hitoktatásban

PÉNTEK:

18.00 Szentmise a Martineumban

18.45 Vacsora

19.30 – 21.30 Sipos Edit élménypedagógia program. Az oratórium teremben.

SZOMBAT:

8.00 – 10.00 Informatikai gyakorlatok. Pongrácz László informatikus. Helyszín: az ELTE Savaria Egyetemi Központ. C-ép. (Az új téglás főbejáratnál, a Könyvtár előtti aulában gyülekező)

10.30 Sipos Edit élménypedagógia program. A Martineum oratórium teremben.

13.30 Ebéd a Martineumban